2011. február 8., kedd

Ozsváth Istvánné: FOTON GYŰRŰ - 2012!!!

Ezt úgy kaptam, de annyit fűznék hozzá, hogy a Földünk jelenleg is a fotonövben, vagy más szóval foton-zónában tartózkodik, s ez már 12 éve kezdődött, de az idén már csak pár hétig leszünk rajta kívül, és jövőre a Föld, Nap körüli pályájának minden szakasza a foton-zónában marad pár ezer évig. Ez is kozmikus periodicitás, s sok ilyen volt már a Föld-történet során. A világ folyamatosan változik és nekünk is folyamatosan változnunk kell, mert ha nem ezt tesszük, akkor lehetnek problémáink! Szabad minden helyzetben szépen viselkedni!
   A NASA -tól kiszivárgott...
     Az Idő vége nem jelenti a Világ végét, mint ahogyan az hibásan volt értelmezve és közvetítve a Biblián át. A 2012-ben várt változás teljesen megváltoztatja majd a Földön az életet és  magát az emberiséget
       - A Hold létrehozza saját légkörét nátrium vegyületekből mely most 6000 km2  területen terül el
-         A Mars légköre is gyorsan növekszik mely az Observer 1997-es meghíbásodásához vezetett..
-         A Föld légkörében ma is változások történnek, a felső rétegekben egy eddig nem létező  új gáz jelent meg, a vulkáni tevékenység 1875 óta az 5 szőrösére nőtt
-         A Vénusz fényerőssége jelentősen megnőtt
-         A Jupiter mágneses tere megduplázódott, a bolygó és egyik holdja közt ionizált sugárzás tubusát észlelték
-         Az Uránusz és Neptunusz pólusai felcserélődtek, nő a mágneses erőterük és folyamatosan növekszik a fényük
-         A Nap mágneses tere 1901 óta 230%-al nőtt

Szibéria Nemzeti Tudományos Akadémia jelenti, hogy ezek a  Naprendszerben  észlelt sokoldalú változások a Foton Gyűrű -be való behatolásnak tulajdonítható, mely egy jóval erősebb energiájú kozmikus zóna.. Ezen energiát veszi át a Nap és szórja az egész Naprendszerben. A Foton Gyűrű több sávos fotoncsík mely a Galaktika központjából áramlik, a Tejút spiráljait követve.
A mi naprendszerünk ezt a Gyűrűt 25920 év alatt, mely periódust Galaktikus Évnek nevezünk (az ókoriak Nagy Évnek hívták)  kétszer keresztez . Az átszelés 2000 évet tart.
Úgy  értékelhető, hogy a Nap már 1998 óta behatolt a Gyűrűbe és a Földre ez 2012-re tehető.
A Foton Gyűrűbe való behatolás a Biblia által jövendölt félelmetes  spirituális változást  okoz az embernek.
Feltehető, hogy azon emberek melyek egoista viselkedés, alacsony aura lüktetés jellemez a Foton Gyűrű magas frekvenciájú sugárzását  nem tudják elviselni. Tehát egy nagy  spirituális alapokra épülő természetes szelekció következik be.
-         Minden lény elsősorban energiából épül fel. Az energia információt és annak fordítottját jelenti. Az anyagi test más energiatestek takarója. Természetesen az ember is az univerzális felépítés része.
-         Annak tényét, hogy ezek tiszta energiák az idők során tett megállapítások, valamint az utóbbi két évszázad tudományos kutatásai képezik.
-         Negatív érzületek, megélések negatív, káros energiákat termelnek , a gondolatok akár anyagiasodhatnak is ( lásd a Montauk kísérletet)
-         Az érzelmek, megélések,  emberi gondolatatoknak mint minden energiának van egy adott rezgése. Egy negatív energiának a fejlődés egyetemes törvénye szerint természetesen csak alacsony rezgésszáma lehet.
A Világegyetemben semmi sem véletlenszerű , minden alárendelődik egy célnak, mely az élet fennmaradása és fejlődése. Az anyag önmagában fel van vértezve az élet teremtésének megmagyarázhatatlan teljesítményével. Léteznek egyetemes kémiai, fizikai, asztronómiai de jogi törvények is. Ezek azonban nem kizárólagosak, a Világegyetem nem  a Nép Hadteste , a napirenden a  sokszínűség  van.
         
           A Föld 2012-ben         
A Földön az élet radikális változását eredményezi a Foton Gyűrűn történő áthaladás. Konkrétan ez mit jelent ?
 A Foton Gyűrű annyira óriási, hogy átszelése is 2000 évet vesz igénybe, erős elektro-mágneses sugárzást bocsájt ki a látható és a láthatatlan frekvenciákban, beleértve az X sugárzást.
A Gyűrű fotonjai egy sokoldalú és sokkoló hatást fejtenek ki a földi anyagra. Elsősorban minden test fluoreszkálni fog, mely hatása, hogy 2000 évig nem lesznek éjszakák. ! A testek által kibocsájtott fény hőhatás nélküli, és nem lesz árnyék.
 Az egész naprendszer molekuláris anyag struktúrája változik, a fotonenergia megoldja a NASA gondját, a fő szabad és környezetkímélő energia forrásáva válva. (ahogyan azt Tesla) gondolta.
  A  Föld fajsúlya fokozatosan csökken és megváltozik < szívdobogása >
Miután a Föld < Schumann rezonancia < szintje több ezer évig állandót jelzett 1980-ban 7,8 Hz -ről felgyorsult a mai 12  Hz-re. Ez azt jelenti, hogy a rezgés frekvencia növekedés hatásaként  a nap 24 órája valójában 16 órát jelent. Ez egyelőre elfogadható de magyarázza , hogy miért nincs elégsséges időnk, miért sietünk egyre jobban és miért fáradunk. Mi történik a Foton Gyűrűbe való belépéskor 2012-ben vagy más évben az teljesen elképzelhetetlen, hisz a teljes emberiség egy más dimenzióba  lép át.
Még nem tisztázott ?
Pontosítva 24 óra efektív 0 órát jelent, tehát a földi idő megszűnik !
De hogy egy szerencsétlenség nem jár egyedül- abban a > Nulla Pontban > megváltoznak a Föld mágneses Pólusai is.. A jó jel azonban ismételten- Az Idő vége nem a Világ vége. A pillanat  viszonylagos közelségének a jelét a naprendszer szélén található plazma ragyogásának 10 szeresére való növekedése. A napon keresztül a bolygók ugyancsak növekvő energiát kaptak.
A mayák  is várható változásokról a félistenek  üzenetetét küldik
-a teljes Naprendszer szinkronizálódik a Galaxissal és Világegyetemmel,a jó hatásaként
-atlépünk a jelen technológiából és amit az Időről és Térről tudunk
 -a pénz szükséglete eltűnik           
-az 5.-ös Dimenzióba lépünk
-az emberi DNS a jelenlegi 2 spirálról 12 spirálra programozódik át.
   Az emberi lényt illetően a változások hatalmasak és pozitívak. Mellékhatások viszont fájdalmasak (ami jó jel hisz a szervezet megtisztulását jelenti) így :
-migrén, fejfájás, fáradtság, szédülés , ritmuszavarok
-megfázás jellegzetes tünetei (láz, izzadás, csontfájás) melyeket a hagyományos kezelés nem segít
-Izomzat gyengülés, nehéz légzés, oknélküli elfáradás
- limfatikus és immun  rendszer változás, nyugtalanság, depresszió,stressz a múltba révedés

A Foton Gyűrűbe való belépéskor  egy átfogó újraharmonizálási folyamat történik, melyben a testünk saját frekvenciája a Világegyetem alapfrekvenciájára hangolódik.
Ez az < égbemenetel > mwlyről a régi írások beszélnek
A < felemelkedés <  mivel váratlanul erős azok akik alacsony  vagy negatív (rosszindulat, egoista) nem élik túl az átváltozást.
 A gén és DNS frekvencia  az embernél nagyon magas és  finom .Ezek tulajdonképpen a fény mely a félistenek és szentek auráját láthatővá teszik.
Dr Berrende Fox  vér tesztekből kimutatta  hogy 20 éve az emberek sejtszinten kezdtek változni, vannak kik a DNS szerkezetbeli új láncszemeket fejlesztettek (.
  Az üzletben gondolkodók nyereségei :
-intuició és paranormális teljesítőkészség fejlődése
-az agy jelen 10-15 % -nyi használatbavétel jelentős megemelése
-minden gyógyíthatatlan betegség  (rák, HÍV is) eltűnik
-megsokasodnak a telepatikusok és bioterapeuták
-megváltozik a fizikumunk és (akik túlélik) aurába öltözünk

 2012nagyon közel van, és többségünk biztosan fogja látni e jövendölés valódi vagy falsságát.
De mit kell tenned ? Alapvető változtatást életedben. Tanulj meg magas frekvenciát sugallni, rezegtetni ( jóság, szeretet, harmónia, fény, megértés, együttérzés) hogy megfelelj a Föld rezgésének (Mama Gee), mely már megkezdte az 5.. dimenzió fele a felemelkedést!

6 megjegyzés:

  1. Tudod, hogy mi a foton? Az Új Magyar Lexikon meghatározása szerint: Az elektromágneses hullám (fény) energiájának legkisebb önálló része, tkp. elemi részecske.

    Itt dől meg ez az egész teória! Amióta a Nap sugároz, azóta a föld és az egész naprendszer fotonóceánban úszik! Nem is lehetne másképp, mert a Nap folyamatosan sugározza a látható és nem látható elektromágneses hullámokat.Ha ez a sugárzás nem lenne, akkor ki sem alakult volna az élet a Földön!

    A jegyzet írója összekeveri a valóságot és a babonaságot. Az kétségtelen, hogy az életfeltételek folyamatosan változnak és vagy alkalmazkodunk hozzá, vagy elpusztulunk. Ez már a törzsfejlődés folyamán is így volt! Az csak az orvostudomány fejlődésének köszönhető, hogy az életképtelen egyéneket is életben tartják. Ez a természetben nem fordulhat elő.

    Volt egy sci-fi regényíró, aki azt fejtegette, hogy a törzsfejlődés csúcsán nem az ember áll, hanem egy pohár viszki jéggel! :)

    Most elmentettem ezt a halandzsát "2012-ben elolvasandó" címen. Szerintem semmi földrengető nem fog bekövetkezni. A változás viszont a fejlődés alapfeltétele! Ami nem változik, stagnál, az elpusztul!

    VálaszTörlés
  2. Én nem világ végének, hanem dimenzió váltásnak, átalakulásnak nevezném, és erről közzé tennék egy nagyon jó írást:

    2012 Dimenzió váltásról....

    Á t a l a k u l á s


    Éber szellemiséggel szemlélve a földi élet alakulását, nem lehet nem odafigyelni azokra a folyamatban lévő változásokra, amelyek érdekes módon tökéletesen összecsengenek több terület képviselőinek közeljövőre vonatkozó előrejelzéseivel. Talán az sem véletlen, hogy látszólag egymástól függetlenül – ami persze csak látszat, hiszen minden mindennel összefügg – a maják bölcseletei, a fizikusok, a csillagászok előrejelzései, az asztrológusok jövendölései és az ezoterikus jóslatok 2012-re vagy ezen időszak környékére hatalmas horderejű változásokat jeleznek, melyekről különféle megfogalmazásban hallhatunk. Egyesek szerint világvége, mások értelmezésében nagy átalakulás, a témával mélyen foglalkozó, emelkedett szellemiségű szakértők szerint pedig dimenzióugrás következik majd be. Hogy miért? Mert jelen életmódunkkal olyan romboló folyamatokat hajtunk végre, amelyek visszafordíthatatlan károkat okoznak a Földre és az Emberiségre nézve egyaránt. A destruktív folyamat fizikai és lelki értelemben egyaránt érzékelhető. Felelőtlenül kimerítettük Földünk életet biztosító őstartalékait, emellett folyamatosan szennyeztük az életterünket. Mindezek következtében bolygónk ökoszisztémája totálisan felborult. Nem csoda, ha háborog a természet, és egyre sűrűsödő katasztrófák formájában adja tudtunkra, elég a rombolásból! A túlnépesedésre pedig járványokkal válaszol a világ. Az emberiség lelki elkorcsosulására és az anyagiak hajhászására is itt a retorzió: a világválság. Ám az igazi büntetés a boldogtalanság, ami elsősorban a civilizált régiókban élő embereket érinti. Egy szó, mint száz, kitartóan és következetesen „megdolgoztunk” mindazért, ami mostanában történik velünk. Nem kérdés, hogy ennek a folyamatnak valamilyen formában véget kell vetni. Ha mi, emberek erre nem vagyunk képesek, akkor majd megteszik a mindenkinek hite szerinti felsőbb erők: a Természet, a Sors, az Isten, a földön kívüliek, a magasabb dimenziók lakói vagy az egységes Univerzális Intelligencia. Hogy mikor? Hamarosan! A folyamat már érezhetően elkezdődött. Hogy hogyan? Arra létezik néhány, az alábbiakban olvasható alternatíva. Szeretném felhívni az Olvasók figyelmét a különféle előrejelzésekben felfedezhető, véletlenül sem véletlenszerű hasonlóságokra!

    VálaszTörlés
  3. Eközben viszont a hétköznapok szintjén érezhetően nő a feszültség az emberekben. Ez azért van így, mert a bennünk rejlő „lehúzó” energiák fokozatosan felszínre kerülnek. Az új kialakulását egyfajta átrendeződésnek kell megelőznie. A nehéz élmények belső feldolgozása mindenkit igénybe vesz testi, lelki és szellemi szinten egyaránt. Ezért nemcsak feszültebbek, hanem fáradékonyabbak is vagyunk, és többet alszunk.
    Természetesen vannak olyanok, akik nem kívánnak élni az emelkedő energiaszint nyújtotta szellemi fejlődés lehetőségével: ők egyre durvábbak lesznek, negatív tulajdonságaik megnyilvánulása megsokszorozódik.
    A felemelkedés egyik feltétele, hogy képesek legyünk felülkerekedni a félelmeinken, és megnyíljunk, aminek a jelenlegi körülmények a legkevésbé sem kedveznek. Ezért először is tudatosítsuk magunkban a félelmet, mert csak ezután tudjuk azt leküzdeni! Ebben sokat segíthet a relaxálás. Továbbá gyógyszerszedés helyett keressünk valamilyen természetes gyógymódot, otthonunkban igyekezzünk csendet teremteni, és lehetőség szerint iktassuk ki a televízió háttérzaját stb.! Ha szeretnénk komolyabban dolgozni magunkon, vezessünk álomnaplót, és segítségével próbáljuk meg értelmezni álmainkat! Ami pedig a megnyílást illeti: a szeretet ott van mindannyiunkban, de ez önmagában kevés. A hozzá vezető utat telehordtuk mindenféle „törmelékkel”, vagyis nehéz élményekkel. Ezeket most fokozatosan el kell takarítanunk, azaz valamilyen gyógyítóeljárás segítségével feloldanunk. A körülmények valóban nem a legkedvezőbbek, de a jelenleg uralkodó intellektuális beállítottság az utolsó napjait éli, és egyre többször nyilvánulnak meg majd a nőies jin-energiák és az érzelmek.
    Lesznek, akik megragadják a lehetőséget a továbblépésre, mások nem élnek ezzel. 2012 után azok tudnak együtt élni, akik életmód és szemlélet tekintetében hasonlítanak egymáshoz, és megegyezik a rezgésük. Példának okáért már most nehezen férnek össze a tudatosan az egészségükért tevők a saját felelőtlen életvitelük miatt megbetegedettekkel. Egyre többen keresik a helyüket, illetve a magukhoz hasonló embereket: gyakrabban költözködnek, és ismeretségi körük is folyamatosan változik.
    Az átalakulást választóknak megváltozik a fizikai teste és az érzékelése is. A rezgések emelkedésével testünk finomabb, könnyebb, szinte áttetszőbb lesz, de a belső szerveink megmaradnak. A testi fájdalmak csökkenni fognak, és az öt fizikai érzékszervünkkel többet tudunk majd érzékelni.
    A félanyagi létben már nem az intellektus játssza a főszerepet, és minden egyszerűbbé, tisztábbá válik. Az anyagot és a testünket is könnyebben alakíthatjuk elménk erejével. Ha belegondolunk, ez már jelenleg is tapasztalható. Érdemes megfigyelni, hányan gyógyulnak testi betegségekből gondolataik segítségével!
    Fejtetőre áll a világ!
    Azzal kapcsolatban, hogy hogyan vehetjük észre, amikor elérkezik a dimenzióugrás pillanata, Drunvalo Melchiezedek „Az élet virágának ősi titka” című könyvéből kaphatunk iránymutatást, mely segít abban, hogy felismerjük a dimenzióugrás lehetőségének időpontját:
    ebben az időszakban minden rendszer szétesik, ami a civilizációt működtette, és eluralkodik a káosz, ami egészen a dimeznióugrás percéig tart. Az ugrást megelőző néhány órában olyan speciális forma- és színbéli változások lépnek életbe, amelyek az emberi tudat számára eddig ismeretlenek voltak. Egyszerre érkezik el a pillanat, amikor elhagyjuk a Föld harmadik dimenzióját, és átlépünk a negyedikbe. Ilyenkor általában a bolygó tengelye is megfordul, de ezt már nem fogjuk érzékelni az új tér-idő dimenzióban. Ez általános eset, amitől eltérően is végbemehet a változás. Minden attól függ, hogy bennünk, emberekben milyen a szeretet érzése egymás iránt. A planetáris dimenzióugrás első jele a geomágneses mező erőteljes gyengülése, ahogyan az a tudomány állása szerint a Föld esetében is történik az elmúlt kétezer évben. Az utóbbi évtizedekben a gyengülés folyamata felerősödött. A dimenzióváltáshoz közeledve a geomágneses mező összezavarodását tapasztalhatjuk.

    VálaszTörlés
  4. Tudta? – A geomágneses mezők szerepe
    Földünkön a geomágneses mezők összezavarodása, ami a dimenzióváltás közeledtét jelzi, már megtörtént, emiatt kellett nemrégiben világszerte a repülőtereken átállítani a mágneses műszereket.
    Azt is kevesen tudják, hogy a madarak vándorlásuk során a mágneses vonalakat követik, amik az elmúlt évtizedekben – a geomágneses mezők összezavarodása következtében – jelentősen megváltoztak, ezért az állatok nem a megszokott helyekre vándorolnak. Ugyanez az ok áll amögött is, hogy rengeteg bálna és delfin köt ki a partokon.
    Amikor a geomágneses mező szétesik, felcserélődhetnek a pólusok, vagy a bolygó tengelyének helyzete teljesen megváltozhat.
    Ha a geomágneses mező eléri a nulla értéket, és ott marad több mint két hétig, az komoly befolyást gyakorol az emberi elmére. Orosz vélemények szerint azok, akiket a kezdetek kezdetén kilőttek az űrbe és több mint két héten keresztül a Föld mágneses mezején kívül tartózkodtak, megőrültek. Úgy tűnik, a Föld mágnesessége tartja meg emlékezetünket. Ezért az oroszok feltaláltak egy olyan mágneses szerkezetet, amit ezt követően az övükön hordtak a kozmonauták, hogy testük körül megmaradjon a mágneses mező az űrben is.
    Aki kételkedne a geomágneses mező ránk gyakorolt hatásában, gondoljon a telihold okozta változásokra. Pedig a telihold csak kismértékben befolyásolja a geomágneses mezőt, ám a hatás mégis egyértelmű: fokozott vérzések, erőszak, rablás, több halál, születés, stb.
    Ugorj, ha mersz!
    A sikeres dimenzióugrás a spirituális éberségünkön múlik, fizikailag nem lehet rá felkészülni. Amikor a harmadik dimenzióba becsúszik a negyedik, azaz néhány órával az ugrás előtt, olyan tárgyak, színek, formák, ragyogások jelenhetnek meg, amiket nem tudunk értelmezni. Ezzel egyidejűleg a szintetikus anyagok, mivel nem kerülnek át a negyedik dimenzióba, összetevőikre esnek szét. Ennek tulajdonítható, hogy a sok ezer évvel ezelőtt a Földön élt, magasan fejlett civilizációk hagyatékából semmiféle szintetikus tárgyra nem bukkanhatunk, mert azok nem élték túl a dimenzióugrást. Ha egy magasan fejlett kultúra lényei maradandót akarnak alkotni (például piramisokat), akkor olyan természetes anyagot kell használniuk, ami a Földön eredeti formájában megtalálható. Mindenki, aki valaha élt a Földön, átélt már dimenzióváltást, mert ezen át kellett esnie ahhoz, hogy itt lehessen. A születésünk tehát egy dimenzióugrás, csak nem emlékszünk rá – ez az oka annak, hogy a későbbi életünk során nem tudjuk áthidalni a nagy távolságok valóságát. Tudatállapotunkban saját otthonunk rabjai vagyunk. A magasabb dimenzióban viszont azzá válunk, amit megteremtünk. Ez most is igaz lehetne, de sokan nem tudnak róla, ezért nem élnek teremtő erejükkel. Mindez ott majd tudatossá válik. Egyesekben persze már most is kezd tudatosulni a negyedik dimenziós képesség, és az új dimenzió néhány ismérvét felfedezni vélik jelenlegi életükben. Joggal tehetjük fel tehát a kérdést: lehet, hogy már át is léptünk a negyedik dimenzióba? Meglehet, mert néha egy-egy bolygó annak érdekében, hogy megkönnyítse az átváltozást, rendellenes úton ugrik a következő dimenzióba, és közben újrateremti a régit, hogy be tudja teljesíteni karmáját. Az elmúlt két évtizedben született kristálygyerekek kétségtelenül azért jöttek a Földre, hogy segítsék ezt a folyamatot a veleszületett magas szintű tudatosság és szeretet erejével. Senki sem tudhatja pontosan, hol tartunk a dimenzióváltás útján, de ha elbizonytalanodunk a folyamat ösvényein, legjobb, amit tehetünk, hogy figyeljük a gyerekek útmutatását. Ők a tanítóink, bízhatunk bennük, ugorhatunk velük bátran, ők ösztönösen tudják, merre tovább…

    VálaszTörlés
  5. A Föld Kundalinije
    Drunvalo Melchiezedek, a MER-KA-BA ősi tanításainak ismerője megírta a „Fény kígyója” című művében a Föld Kundalinijének vándorlását, mely szerint 2012. december 21-én a Föld tengelye át fog billenni a galaxis középpontja felé, és a Föld Kundalinije megkezdi a felszínen elfoglalt helyzetének módosítását.
    2012. december 21-én a tengely egyenese átbillen a galaxis középpontja felé, és a Föld Kundalinije megkezdi a felszínen elfoglalt helyzetének módosítását. A Fény kígyója új otthonra lel Dél-Amerikában, így a spirituális erő Tibetből és Indiából Chilébe és Peruba költözik.
    N A P K I T Ö R É S
    Daniel Baker, a Coloradói Egyetem űrkutatója szerint soha nem látott mértékű napkitörésekre, úgynevezett nap-„szuperviharra” számíthatunk 2012-ben, amelynek következtében a civilizáció visszasüllyedhet a sötét középkorba. A felerősödött naptevékenység következtében ugyanis sötétbe borulhat az egész földgolyó, átmenetileg működésképtelenné válhat az elektromos hálózat, még a vízellátással is lehetnek gondjaink, valamint megszűnhet a légi közlekedés, és összeomolhat a világ kommunikációja. A kutató előrejelzései szerint az esemény csodálatos égi jelekkel kezdődik majd. Lángoló „fénykígyók” lepik el az égboltot, és ragyogó északi fény gyönyörködteti a szemet. Közismert, hogy a Nap aktivitása 11 évente felerősödik, azonban a soron következő napvihar hatásáról úgy vélekedik a kutató, hogy akár atomkatasztrófához hasonló következményei is lehetnek. Az amerikai tudományakadémia szakértőket kért fel arra, hogy elemezzék, milyen károkat okozhat egy hatalmas napvihar a Földön. Bár a tudósok nem kongatják a vészharangot és nem tettek javaslatokat arra, mit kellene tennünk a katasztrófa elkerülésére, elég sötét képet festenek a lehetséges következményekről.
    A Nap 11 éves ciklusokban változik. A ciklus elején 3-4 évig egyre több napfolt jelenik meg, és mind hevesebb napviharok törnek ki, majd a maximumot elérve csökkenni kezd a napfolttevékenység. A jelenlegi napciklus körülbelül egy éve kezdődött, a csúcsa 2012-ben várható. Egy-egy hevesebb napkitörés során a Nap akár több milliárd tonna anyagot is kilövellhet a Föld irányába: a jelenség elektromágneses viharokkal jár, ez pedig tönkreteheti az elektromos berendezéseket bolygónkon. Az ilyen események során először az elektromos hálózat válik működésképtelenné, ezt követheti a kommunikációs rendszerek összeomlása, a közlekedés, a pénzügyi rendszer és a vízellátás akadozása. Ilyen helyzetben a GPS-eszközök is használhatatlanná válhatnak.
    Megalapozott félelem
    Ludmány András, az MTA Napfizikai Obszervatóriuma vezetője szerint nem alaptalanok a félelmek, ugyanis a műszaki berendezések esetében a kockázat elég nagy. „Az újabb technológiák egyes elemei elég érzékenyek a napkitörésekre. Előfordulhat, hogy a napciklus minimumában felküldenek egy műholdat, a maximumban pedig rájönnek, hogy az rendkívül érzékenyen reagál a sugárzásokra, így akár teljesen tönkre is mehet. Az erős napkitörések során a magasfeszültségű vezetékek mellett még az elektromágneses viharban antennaként viselkedő olajvezetékek is károsodhatnak, így nem csoda, hogy olajvállalatok is részt vesznek a napfizika finanszírozásában. A Föld irányába történő kitörésben száguldó protonok kb. fél óra alatt érik el a Földet, ám a koronaanyagnak nevezett, hatalmas mágneses buborék, ami az igazán nagy zűröket okozza, csak egy nap alatt ér ide. Ez lehetővé teszi, hogy valamelyest felkészülhessünk az eseményekre.”

    VálaszTörlés
  6. Eh. Erre csak azt írnám, hogy akkor dobálódzunk ilyenekkel ha tényleg értjük is (Akkor nem dobálódznánk mert látnánk, hogy marhaság.). Dilettánsok akik elolvasnak ilyen tudományosnak látszó szöveget, amit egyébként nem is értenek de biztos úgy van.

    VálaszTörlés